2011. szeptember 01-05.
Nos reggel eldindultunk a tó körüli utunkra.
Reggeli után autóba és kelet felé vettük az irányt.
Terv nem volt, csak ami megfog azt megnézzük alapon fogtunk a dolgoknak.
Az első ami megállított, az a sirmionei várhoz nagyo hasonló megjelenésű testvére volt.
Olyan tipikusan olaszosan álmos, szép reggel volt. A parkoló még szinte üres. Későbbi állomásainkon ez már nem volt elmondható. De itt még könnyedén, szinte ember mentesen sétálhattunk be a városka egyik kapuján.
Indul a körút:
Amint a képen is látszik, nem bízták a természetre a vendégfogadást. Szépen kiépített kis út és a végén ott a kapu, amin belépve ismét csak évtizedeket, századokat is vissza léphetünk.
Miatta jöttünk be a városba.
Sajna bejutni nem lehetett... Amúgy meg messziről jobb állapotban volt, de közelről kissé lepukkant volt.
De volt más nézegetni való dolog itt.
A szűk utcából kiérve rögtön ezen a terecskén találtuk magunkat. Nem gyönyörű ez is?
Folytatásában természetesen egy kis kikötő öböl, mert ugye itt vagyunk a víz mellett és ezt ki is használják, sőt meg is becsülik a lakói.
Az előző kép jobb odalán látható templomtoronyhoz tartozó ez a belső.
Ami nagyon tetszett benne, hogy nincs az ittélőkben az a mindenáron felújítós szellem.
Itt igazán érezni az évek súlyát. A megbarnult vakolaton itt ott festmény töredékek tüntek fel.
És a napfényben besétáló, imádságot elmondó helyiek, meg átutazók nagyon örökké és élővé tették ezt a helyet.
A vízen még pihentek a csónakok, de a kávézókba már betértek az első cappucchinora a korán kelők.
A malacok az erkélyen abrakoltak, bár ezek nagyon cseréppé dermedt darabok voltak...
A kikötő is szép részleteket tartogatott.
A tavi hullámok befutottak a kis utcákba is.
És a folytatás is csábító volt, de az idő szűke miatt már nem sétáltuk végig...
Indultunk vissza.
A benszülöttek még nyitás előtt felmérték a terepet.
Itt az egyik boltos macskája mereng.
Viszlát Lazise!
Most jött Bardolino.
Itt kissé kellemetlen élményünk is volt, mert a kikötői kávézó teraszán elfelejtettek kiszolgálni minket. A donnának nem volt jó napja azt vettük észre, de mi nem adtuk fel, elindultunk a központ felé a parton.
Ezt a partszakaszt nemrégen újíthatták fel, mert nagyon kellemesen és parktikusan voltak kitalálva a terep viszonyok. Nagyon HiTech-es beton, fa, acél és üveg megoldások voltak benne.
Ez a stég pl. teret ad a vízzel való személyes találkozóra.
Rögtön a mi Tiszánk jutott az eszembe. Milyen jó lenne, ha ilyeneken nálunk is ki lehetne üldögélni a vízre, az átvenné a víz ringatózásást. Lábat lehetne lógatni a folyóba. És lám itt is gondoltak a szint emelkedésekre. Egyszerűen megoldották, hogy a stég stabilan álljon és arra ki lehessen gyalogolni. Igazán tetszett.
A partfal tetején fa stégen sétálhattunk végig. Itt ugyan nem látszik, de a stég felületébe is voltak fénycsövek építve. Az oldalparton nagyon jól kitalált ívekkel emelkedett a töltés, akár gördeszkával, akár bringával könnyen lehetett rajta szintet váltani. És azok a lapos betonkavicsok is remek üldögélő és fetrengő helyet adnak mindekinek.
Szeretném, ha a mi várostervezőink is megörvendeztetnének ilyennel és nem csak autópályára tervezett beton terelőkkel rondítanák el amit másoktól annyira számonkérnek egy egyszerű cégtábla alkalmával is. Vagy talán nem a megfelelő emberek vannak ezen a poszton? Már ez is eszembe jutott Szegeddel kapcsolatban.
A belvárosba ide is pöttyintettek egy tulipános bástyasorú tornyocskát.
És a helyi templom kellemesen borul össze a szomszéd házakkal.
Utazunk továbba....
Ismét egy tornyos várfal, nem mehetünk el mellette....
Torri del Beneco a hely neve.
Kis kerülővel, de meg van a parkoló is és séta van.
Ez egy olyan ál vár, mert nincs belseje, csak egy fal, amihez egy helyes és minden utibeszámolóban megemlített narancsokat nevelgető üvegház tapad. Nem olyan ultramodern, csak olyan hagyományos, favázas.
A part, itt még szinte belesimul a tóba.
Egy áttekintés a túlpartra.
Közeledik hozzánk.
Itt a megmászandó objektum.
A kikötő felé ballagtunk, itt ismét megjelenik ez a sekély parti sziklaalap. Na és mögötte a jellegzetesen olasz fenyőgömbök.
Ez a picike öböl nem olyan szögletes mint az előzőek. Sokkal természetesebb.
Délben még egy meglepetést is okozott.
A helyes kis olaszok alfoglalták a helyüket a kikötőt szegélyező éttermek teraszain. A templom előtt felállított kis színpadon behangoltak a zenészek és élőzenés jazzt játszottak, énekeltek a kedves közönségnek...
A mi utunk ebéd előtt még egy kis ismerkedéssel folytatódott.
Megtudhattuk milyen tradiziókból táplálkoznak a helyiek.
Hát olajbogyóból. Itt vannak ezek a mozsarak, meg egyéb zúzó edények.
Benn a halászat múltjáról adták az infót. Amíg vártam folyó ügyek végett, megtudhattam, hogyan rakták el a helyi halászok a sózott apró halakat befőttnek. Hááát.... Nem kívántam meg.
Most egy pillantás ismét a narancsosra. A lila tüll a délutáni esküvő kelléke volt már.
A helyi mesterek mesterfogásait is befogadhattuk.
Na és a legfontosabb szerszámaikat is megmutatták, amit már az ősi falvakarászsások alkalmával is érdemesnek tartottak megörökíteni... Kemény farkú gyerekek voltak ezek a kezdetek óta, bárki láthatja.
A történelem után a természet szépségeiben is csodálkozhattunk.
Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk éttermet keresni.
Ez is nagyon csábító volt...
... de ez lett a nyerő. Mégis csak vízen enni nem minden napos dolog ha a hullámok csapdosnak a tányérunk alatt.
Íme a pár falat, ami lecsúszott. :o)
Még egy pillantás erre a csodás helyre.
Folytattuk az utat észak felé. A túlpart egyre közelebb került. Ez a kis kiszögelés még jobban valamiféle rémromantikus díszletté avatta ezt a látványt.
És elértünk a felső végére a tónak.
A mesebeli kisvároska neve: Nago Torbole.
Jó helyet találtak neki. Az Alpok hegyei belekeverve a mediterrán pálmafás sétányokba.
És a gyönyörű smaragddal színezett tiszta víz.
A vízműves teszi teljessé a visszapilantást.
Nem volt ellenemre a hely itt sem.
Édes nem?
És megint valami operett díszletgyártó ötletelése jutott eszembe erről a látványról.
Véletlen?
De valós ez a dolog! Szép hegyek, szép házak és kellemes szombat délutáni hangulat.
Itt is egy szép kis víztükör.
Mivel jól befűtöttek erre a szeptember eleji hétvégére, sokan a tóban hűsítették a bőrüket.
Itt épp a plébános úr iszkirizik a templomból a strand felé, a kedvenc úszógatyeszában.... :o)
Itt is a szép példa arra, hogyan fér meg együtt a moder és a hagyomány adta együtt.
A várost egy jellegzetesen felbillent szikla plató teszi még karakteresebbé. Ennek a sarkát sem hagyták lakatlanul a helyiek.
Biztosan pazar lehet ott ébredni.
Találtunk pár csacsit is a hűvösben parkolni.
Visszafelé sétálva már munkában láttuk újra őket.
Búcsút intettünk ennek a városnak is és elundultunk ismét délre, de most a nyugati oldalon.
Nos ez egy más világ... Sokszor olyan volt, mint a Gyűrűk urában. Az az érzésem volt, hogy Mória bányáiba autózunk.
A meredeken a tóban álldogáló sziklák peremébe és teraszaira épült az út.
Eredetileg azt terveztük, hogy itt is megállunk egy két helyen, de ahol akartunk, ott nem találtunk lejárót, így Limonét is átsuhantuk... Pedig azt szerettem volna nem kihagyni, de így jött össze. Legalább lesz miért vissza menni.
Ezeket az alagutakat nem a múthétem vájták de, így nem is a mai szabványok érvényesek rájuk. Nincsenek szép sima betonhéjak bennük, - ezt egy két magasabb építésű busz dukkója meg is bánta már, mert szép színes csíkok is voltak a falakon, - és a világítás sem feltétlen tartozéka a dolognak.
Egyes szakaszokon viszont ilyen szép kis pillérsoros teraszokon haladt az út.
Itt sem volt egyszerű megállni, mert alig volt hely a parkolóban, - sőt patrkoló is alig volt, - de csak sikerült.
A meredek falra épült szálloda igazi kis paradicsomnak tűnt, bár itt ott megkopott. De nem is csodálkozom rajta, mert nem nagy forgalmú lehetett. Arról a csekély számú túristáról pedig nem lehetett annyit legombolni,
hogy valami top felújításra is fussa belőle.
A pincér viszont a beszélgetésünkből kihallotta, hogy magyarok vagyunk...
A kávéja nem lett jobb tőle, de jól esett a dolog.
Azonban a hely természeti adottságai megvoltak.
Szóval ez volt a tó körüli utunk képekbe öntött változata.
Mint minden jó...
Másnap indulhatunk hazafelé.
Azért ezeket a napokat és a megismert szépségeket kár lett volna kihagyni.
De nem is hagytuk ki! :o)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése