Szobori búcsú - Ópusztaszer

2011 szeptember 11. Rendszeres látogatói vagyunk a Nemzeti parknak, így örömmel olvastam az újságban, hogy ismét rendezvény van ott. Most kis csapatal mentünk ki, itt voltak a gyerekek és a Nani tesója is. Ebéd után ki is lovagoltunk Ópusztaszerre. A csalogatóban autentikus vidámparkkal és kézműves vásárral hirdették a rendezvényt. Na volt az is... Most egy kis történelem: Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű mellett első alkalommal 1897. augusztus 8-án rendeztek búcsút a honfoglaló magyarok vezérének tiszteletére. Az emlékmű az ezt követő években országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé fejlődött. Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. A búcsú a harmincas években éledt újjá, és időpontja augusztusról szeptemberre került át. A búcsújárásnak a második világháború vetett véget. A második világháborút és a földosztást követően a szobori búcsú kiüresedett, utoljára 1946-ban tartottak ünnepséget szeptemberben az emlékműnél a régi hagyományok szerint. Később, a hetvenes évek elején döntöttek arról, hogy az ópusztaszeri nemzeti emlékhely fő rendezvénye augusztus 20. legyen: az új kenyér és az alkotmány ünnepe. Az ünnep hagyományát 2007-ben Árpád vezér halálának 1100. és az első szobori búcsú 110. évfordulóján élesztette újjá a park vezetése. Újjáéledése után ötödik alkalommal rendezik meg vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódó ünnepet, a szobori búcsút. Nos kiértünk a szép napos időben.

Az autentikus - rettenetesen népszerűen megnevezett - körhinta volt az első benyomásunk.

A motornak kicsit elege lehetett.

Pár mondat a monostorról: A 12. században épült a Bor-Kalán nemzetség monostora, mely az Alföld egykor leggazdagabb, legnagyobb szerzetesi intézménye volt. A millenniumi Árpád-emlékmű mellett található középkori monostor templomát 1970 és 1976 között tárták fel, s a bencés monostor lakóinak mindennapjaira fényt derítő ásatások napjainkban is folynak.

Egy festmény az egykori romról. Alkotója Pallvicini Ede 1832-ből. A középkor folyamán a térségnek igazi rangot a – valószínűleg – bencés monostor és templom adott, melynek legkorábbi elődje körül, a Tisza magas partján már a XI. században település virágzott. Minthogy királyi út mentén feküdt – mely a Balkánról Szegeden át Budára vezetett – erős gazdasággal bírhatott. Szer a XV. századra vámszedési és vásártartási joggal rendelkező, központi mezőváros lett. A törökök 1526-os átvonulását még átvészelte a település, ám a tizenötéves háború megpecsételte sorsát. A lakosság elmenekült, a törökök helyőrséget telepítettek a monostor maradványaiba. A XVI-XVII. század fordulójától már Puszta Szerként emlegették a területet. 1832-ben még biztosan állt a templom nyugati homlokzata és északi falmaradványa, amiről Pallavicini Ede festménye tanúskodik. A 19. század elején Katona József még egy zömök román kori tornyot is látott a lerombolt monostorból, „de mivel abba zsiványok és útonállók fészkelték magokat, és e temérdek síkságon, mintegy messze látó Hegy gyanánt szolgált, az emberi bátorságra való ügyelés a tornyot lerántatta.”

És a jelenlegi állapot, a légből. Az 1233-as beregi egyezmény az első hiteles írott forrásunk, amely az Ond vezértől származó Bor-Kalán nemzetség jelentős monostorát is megemlíti. Mivel a XII-XIII. század fordulóján élt e nemzetség talán legkiemelkedőbb alakja, Kalán pécsi püspök, aki III. Béla esztergomi udvarában a királyi kancellária vezetője és a kancellária megszervezője volt 1181 és 1183 között, ezért feltételezhető, hogy a XII. századi monostor jelentős építészeti változásai is neki köszönhetőek. Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a néhány, megmaradt faragványon felismerhető a királyi udvar építőmestereinek keze nyoma. Elképzelhető, hogy Kalán Párizsban tanult, ugyanis tudományosan képzett férfi volt. Diplomáciai feladatokat is ellátott, amiért a pápa érseki palliummal tüntette ki, amely kizárólag személyének szólt. 1186-ban került a pécsi püspökség élére, 1193-tól pedig Béla király Dalmácia és Horvátország kormányzójává nevezte ki őt. 1204-ben esztergomi érsekké választották, de ezt a hivatalt csak egy évig töltötte be. 1205. augusztus 1.-je után már újra Pécsett találjuk, amit egy 1205-ben kelt királyi oklevél bizonyít, ahol a méltóságnévsor Kalánt már csak pécsi püspökként említi. 1214-ben fogadalmat tett ugyan keresztes had vezetésére, de valószínűleg idős kora miatt – ekkorra már a hatvanadik évét is betöltötte – nem teljesíthette azt. Püspökségében 1218 végén bekövetkezett haláláig maradt. Anonymus, aki a boldogemlékű Béla király jegyzője, közvetlen kapcsolatot tarthatott fenn a pécsi püspökkel. Így válik érthetővé az is, hogy az általa írt Gesta Hungarorum 40. fejezetében kiemelt szerepet kapott (Puszta)Szer. 1882-ben Göndöcs Benedek címzetes pusztaszeri apát felkérte kora legnevesebb régészét, Rómer Flóris bencés szerzetest, hogy az akkor még hét méter magasra emelkedő romok területén folytasson ásatást. Ennek eredményeit már 1883-ban kiadta Pusztaszer és az évezredes ünnepély címmel. Az 1970 és 1976 között, Trogmayer Ottó vezetésével végzett kutatások idején a monostor felszíni maradványai az 50-es évek tudatos pusztításai miatt már nem voltak láthatók. A régészeti ásatások nyomán azonban feltárult a monostor több periódusban megépített temploma, amely leginkább a Borsod megyében található boldvai templomhoz hasonlíthatott. Az első templom egyhajós volt, kőből készült, melyet később homlokzati toronnyal és sekrestyével bővítettek. A XI. század végén a szeri egyházat csaknem kétszeresére bővítették, valószínűleg az itt megtelepedő bencés szerzeteseknek köszönhetően. A templomnak ekkor nyugati szentélye is volt, amilyet Magyarországon eddig csak Pannonhalmán tártak fel. A kerek, pillérszerű emelvény a templom közepén az egykori keresztelőmedence alapja lehetett. Később, Kalán püspök idejében a templom háromhajós bazilikává bővült, amelyet freskókkal díszítettek és márványpadozattal láttak el. Ekkor újjáépült a szerzetesi kerengő is: U-alakja zárt, belső udvart fogott körül. Ez az időszak a monostor fénykora. A tatárjárás után a monostor megújult, de épületei szerényebbek lettek, a védőfalat pedig mély árok övezte. A monostortól délre húzódó sávban feltárt mezőváros leletei azt igazolják, hogy a település a XVI. század végéig lakott volt. Forrás: http://opusztaszer.hu/monostor/szer-monostor

Bele olvastunk Anonimus könyvébe is.

Itt már mindent tudtunk...

A tűző napon a tesók is össze bújtak a zesernyő alatt. Még jó, hogy idesanyám mindíg gondol az időjárásra.

Ákost is sikerült elkapni a cikázásában, de ezt a képet a báttya csinálta róla. Másnak nem állt meg. No comment.

Amíg vártunk a Körkép túránkra. Körbe vettük az eredeti Árpád szobrot, ami most a rotunda előcsarnokában figyeli tolongó utódait.

Miután a honfoglaláson is túl voltunk, tettünk egy kört a parkban. Az első állomás egy gyerekcsoporttal összezárva a nagy tiszai árvíz terepasztalos megtekintése volt. Majd egy kis séta a hajdani tiszai halászbárkák birodalmába. Az apró tavacska irtózatos spenót színben pompázott a tikkasztó nyári melegben.

Majd az erdei életet bemutató pavilonokban megnéztük ezt az éltes korú mammutfenyő szeletet, ami egy amerikai magyar ajándékaként került a parkba. És életét épp az 1956-os évben végezte be, villámcsapás által.

Kanyarodtunk a skanzen felé. A "falu szélén" nagy porfelhőben gulya cikázott.

A fekete rackákat fehér bojtok mozgatták.

Időnként igazán példás rendbe tudták terelni a berbécseket.

És íme a motor, működés közben.

Bár alig kezdődött meg az iskola... De becsábítottam a fiúkat az itteni oskola terembe. Jó olajszag ütött orrba. És minden a példás rendben és egységesen kitalált helyen elhelyezve, amit még Klébersberg Kunó hivatala gondolt ki. Kár, hogy a mai törvényhozók nem képesek hosszútávúan elfogadható és értékálló alkotásra. Hiányzik a stabilitás a mai világunkból.

Miután Ákos a parsztházak disznóoljait, a posta hivatalt, a szélmalom összes szintjét, valamint a mai gyerekek számára semmi kívánatosat nem árusító szatócs boltot is megjártuk vettük az utunkat a kapu felé. A fáradtja enyhülést keresett az árnyékos erdőszéli padon. De közeledett az erdei veszedelem.

Ezek azok! Nagy csörtetéssel megérkezett az erdei csapat. Élükön egy hatalmas szarvú kossal. Ettől a látványtól, na és pár hatásfokzó mondattól a fáradt vándor előbb az asztal tetjére menekült, majd szedte a lábait és odébb állt.

Ez volt az okos kos. Ezzel vége is ennek múlt- világ - körüli uatzós napunknak is . Irány vissza a Világ közepe...