Már az induláskor megbeszéltük, hogy a Békás szoros nem fog kimaradni a programunkból.
Így helyi tanácsra hallgatva a pénteki napot választottuk ki erre a célra.
Kora reggeli indulás volt ismét, mert nem a szomszédba megyünk. Kb 400 km-es az út oda-vissza.
És nem a sztráda fajtából. Tele szerpentinekkel.
De ez most nem számít, mert Erdély olyan részét járjuk be, amit sok sok magyar ember is felkeresi évente. Legtöbben a csíksomlyói zarándoklat alkalmával.
A legtöbb szó magyar is volt. Mintha csak otthon járnánk... és valójában, - hála a székely embereknek -, nincs is ez másként!
Na induljunk is neki!
Az útvonal.
Természetesen pálinkás jóreggelttel indult a nap. Már akinek, mert a soffőr...
És a szép tájban feltünt az első megállónk. Valójában nem volt tervünk, de valahogyan ez a kanyarulat szinte kínálta magát a megállásra.
Jól tettük, mert csodálatos élményben volt részünk.
Itt a lányok még kissé deresen állnak a reggeli napsütésben, de igazából nem lehetett panaszunk az időre!
1848-as kötődésű a hely. Az út bal oldalán áll ez az obeliszk.
Fennen hirdeti a hősök tettének mai napig tartó tiszteletét.
Most épül a domboldalra kapaszkodó lépcsősor. Rajta az első kapu. És a fargások között olvasható a soha meg nem hajló székelyekről.
Utána is néztem a dolognak és egy 1965-ben datálódott Kányádi Sándor műben találtam meg az eredetét ezeknek a soroknak.
Íme a mű:
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar se tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető:
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár s a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
Mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
Felérve a dombtetőre, rengeteg kopjafa és kereszt jelzi az utókor fejhajtását a hősök előtt.
Itt látszik, amint most készül egy macskaköves körönd az emlékhelyen.
A fejfákat olvasgatva az egész Haza területéről fedeztünk fel vezeklőket.
Sok szegedit és Csongrád megyeit is találtunk.
A kör közepén találhatóak ezek a keresztek. Igazából ezek voltak a leg megindítóbbak számomra.
Őszinte gesztusok, amik ennek a helynek és a hős székelyeknek járnak.
Nyerges-tető a háromszéki medencét és a csíki medencét összekötő átjáró a Csíki-havasok és a Torjai-hegység között. A 895 m magasságban lévő nyereg, hágó az utolsó védhető hely az Ojtozi szoroson áttörő csapatok ellen. Számtalan véres ütközet helyszíne volt tatár és török beütésekkor. Az 1948-49-es szabadságharcban a vesztes segesvári ütközet után Gál Sándor tábornok megpróbálta összegyűjteni, átszervezni a maradék csapatokat. A Nyerges-tető védelmét a Tuzson János vezette 200 székely honvédra bízta, akik augusztus 1-én több ízben visszaverték a sokezres orosz sereget, a kozákokat. Végül egy román pásztor a védők hátába vezette az oroszokat, így győzték le a székely ifjakat. Itt fekszik a hősök temetője és alant az emlékmű. E csatáról írta Kányádi Sándor versében: ,,végül csellel, árulással, délre körülvették őket, meg nem adta magát székely, mint a szálfák, kettétörtek".
Forrás:http://www.erdely-szep.hu/Nyerges-teto%202/index.html
Köszönet érte!
A következő megálló egy szédítően szerpentines út tetjén volt. Elhaladtunk a Marosunk születése helyén is Marosfőnél, de az eső miatt sajnos nem tudtunk kiszállni, amúgy meg a kis utitársaim rendesen be is aludtak a párás, esős tájat nézegetve. Így csak itt álltunk meg, egy csont mozgatásra, meg amit ilyenkor tenni szoktakra.
Ezt láttuk!
Lélegzet elállítóan szép! A Gyergyói havasok.
Magdikánk le is ült a csodálattól.
Mivel magasabban voltunk, mint itt az Alföldön, így még egyszer bele csöppenhettünk a virágos tavaszba. Ez a fácska is szép téma a már-már negédesbe hajló képemnél. Alant vezetőnk, - Pisti - mesél Magdikának a helyi erdőkről, hiszen ő sok évet tötött az erdőgazdaságban. Most sok érdekeset meg is tudhattunk tőle! Így utólag is köszönet neki!
Ebből az alkalomból gyorsan össze is vadásztam a rét virágait. Ezen az elsőn egy védett kankalin virít, mögötte egy - nem helyi kötődésű - vörös medve látható. :o)
Kedveseink is vissza értek a kis privát útjukról.... :o)
Még egy lebbenés és indulunk is tovább!
Irány a Gyilkos tó!
Ja meg még 200 kanyar...
Itt is van!
Kissé nyirkosra sikeredett az érkezésünk.
Azt utólag tudtam meg, hogy ennek nem ilyennek kellene lennie, mert egy szép, tiszta vizű tavacskát kellett volna találnunk. A sok eső miatt azonban egy pocsolya színű vízhez érkeztünk. Kiálló fatuskókkal pettyezve.
A lakókat azonban nem zavarta a víz színe, ők jót takarítkoztak a vizi színpadon.
Itten meg jól össze csoportosultunk a stégen, amin csónakokat kínáltak bérlésre.
Nem volt nagy tolongás. Biztosan az időnek köszönhettük.
A gazdája meg nem.
Ez a rész volt itt a túlfolyója. Kis patakocska nagy csörgéssel indult neki a kanyargós útjának.
Útjára eresztettük! :o)
A parton egy elég szépen kiépített bazár sor és egy büfé sor is kialakult.
A lányoknak természetesen mindent le kellett leltározni, hátha akad olyan dolog amire már régen vágytak, de...
Mi fiúk ittunk egy sört. Én inkább valami multi üdcsit. És ettünk egy kürtöskalácsot. Jelentem sokkal jobb mint itthon!
Amíg ők vásárolnak - lehet forinttal is fizetni!!!!! - addíg én idehímezem a tóhoz tartozó történeteket:
A legendája:
Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön, és szíven üt, mint a villám - megszerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét. Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől. Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ. Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát. Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembe levő hegyoldalban legeltetett. Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat.
És a tények:
1837 nyarán a keletre fekvő Gyilkos-kő (1378 m) oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék nagy esőzések hatására lezúdult a völgybe, nekicsúszott a Cohárd dél-keleti lábának és elzárta több patak folyását, Cohárd-patak, Likas-patak, Vereskő-patak, Lóhavas-patak, Juh-patak. Vannak akik a tó keletkezését az 1838. január 11-i földrengéssel hozzák kapcsolatba.
A tavat először 1859-ben mérte fel Herbrich Ferenc, számításai szerint területe 56 katasztrális hold (32 hektár). Az 1955-ös mérések szerint kerülete 3090 m, felülete 126 340 m², víztömege 680 084 m3, legnagyobb mélysége 10,5 m.
1968-as adatok szerint évente 4,88 cm hordalékkal töltődik fel, emberi beavatkozás nélkül 2080-ra a Gyilkos-tó teljesen eltűnik. A közelben két mesterséges tónál hordalékfogó gáttal próbálják megakadályozni a feltöltődést. Az egyik tó a Vereskő-patak völgyében található, a másik a Juh-patak torkolatának közelében.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyilkos-tó
Az Oltárkő (1154 m) a Békás-szoros legszembetűnőbb sziklatornya. Jól elkülönül környezetétől és az egész szurdokvölgy fölött uralkodik. Csúcsára a Békás-szoros legszebb sziklamászó útjai vezetnek.
Csúcsán egy 1995-ben emelt kereszt látható. Nyugati oldalán rohan le a Lapos-patak, ahol egy 25 méteres háromlépcsős vízesés is található.
És amit kísérőnk mesélt róla:
Miután az Úr megalkotta Erdélyt, erre a sziklára ült fel megpihenni és innen nézett szét, hogy láthassa, milyen szép munkát végzett.
Nekem ez a verzió tetszik a legjobban ! :o)
Egy minden eddiginél meredekebb és hajtűkanyaros szerpentinen alá ereszkedve, már meg is érkeztünk a szoros bejáratához.
Természetesen itt is szorítottak egy kis helyet a bazár sornak.
A hely csodálatosságától megbódulva, hirtelen meg is másztam egy kissebb szikladombot. Ezen a képen megfigyelhető bátor délcegségem is. :o)
A patakparton tovább gyalogoltunk.
A szűk átjáró után is szédítően meredek sziklafalak magasodtak mind a két oldalon.
A bátrak tettek egy kis kirándulást a természet lágy ölibe, legyőzve minden addigi félelmüket a magasságot illetően.
A sok oda látogató azért megérdemelne egy rendes kis szocblokkot is.... Ha már bolt van, igazán elférne még egy olyan dolog is.
Bezzeg voltak báránykák, egész hegybe rakva. :o)
Miután jól kilátogattuk magunkat ezen a csodás helyen, már indulhattunk is vissza, mert hosszú út áll még előttünk és közel sincs vége a napnak.
Gelencére vissza érve, már javában folyt a vacsora készítés.
Ez egyben az ismerkedési est is volt a gelencei profi csapat tagjaival, akikkel a holnapi napon össz is fogjuk mérni a tudásunkat.
Ma azonban nem mint ellenfelek, hanem mint jó cimborák töltöttük el az estét.
Amíg készült a vaddisznó pörkölt székelyesen, addíg bejártuk a környéket. Sajna oda nem vittem a fényképezőgépemet....
Pedig megmutathattam volna, egy gerenda gátat, amivel a közeli halastó vizének szintentartásához vezetnek el friss patakvizet.
A felesleges nagy robajjal csordul túl a már közel 70 éve beépített szálfákon. Még 70-et ki fog bírni.
Mesés vidék.
Természetesen folyt a beszélgetés is. Készült az étel, hült a levegő.
Az éhesebbjei be is ültek a helyeikre.
Akik meg olyan helyre álltak, azoknak ki is hajtottak az agancsaik.
És megérkezett a csorba.
Amiről megtudhattuk, hogy eredetileg nem magyar étel a románok főzték inkább, de mára minden ház konyhájába bekerült. Mi csirkéből főzöttet kóstolhattunk. Kellemesen savanykás ízét anno az árpalé erjesztésével állították be, de manapság már a Maggi meg a Knorr is ügyes kis zacskós segítséget ad ehhez a háziasszonyoknak.
Itten már kóstolódik is.
Utána, már következett is a vaddesznyó, mellé egy finom puliszka ( polenta) köret is járt!
Finom volt iagzán! A hús az erős főzéstől és a bográcsos pirítástól kellemes füstös mellékízt kapott.
Na de voltak még rakott sültek is az asztalon, senki nem maradhatott éhen.
Majd jött még egy kis iszogatás is.
Egy kis beszélgetés.
És akik nem bírtak a lábukkal, azok azonnal táncra is pördültek.
Mondjuk a zene nem mindenkit hozott tűzbe. Inkább nyugodtam emésztgette a nem könnyű vacsoránkat.
De rendjén is van ez így, van akinek meg kell őriznie a nyugalmát.
Ha pedig nem hagyták nyugodtan emészteni, akkor a zaklatót egyszerűen csak le kell itatni... :o)
De ez csak olaj volt most a tűzre, mert Edit elkapta Tibi bátyánkat és vitte is a táncba.
Majd kitört a limbó láz... és mindenkinek megbugisodott a lába. Egy fergeteges vacsora utáni táncestet rendeztünk.
Íme róla a dokumentáció:
És ennek az igazán mozgalmas estének is itt lett vége, mert be kellett látnunk, hogy holnap is egy még ennél is mozgalmasabb nap elé fogunk nézni. Holnap lesz a nagy nap!
Így nagyon megköszönve mindent amit ezen a napon is kaptunk, jó éjszakát kívántunk és legurultunk a mi kis fészkünkbe.
Nyugovóra tértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése